Alig vártam, hogy rendelhessek sütőtököt a zöldségesemtől sütőtököt. Mert amint szezon van, a vendégeimnek legalább kéthetente kell, hogy készítsek. Zseniális milyen sokszínűen el lehet készíteni ezt a levest, volt már nálunk narancsos, vagy csilis. Volt, amikor épp rokfortsajt habot készítettem feltétnek a tetejére és volt, amikor grillezett cukkinit. Most elkészítem nektek az itthonit, amit az unokahúgom soha nem tud megunni. Ráadásul, mint szoktam a krémleveseket, ezt is burgonyával és nem lisztel sűrítettem, hogy azok is fogyaszthassák, akik netán érzékenyek a búzafélékre. Kötényt fel és rontsunk be hangosan a konyhába!
Hozzávalók:
- 1 kg sütőtök
- 40 dkg burgonya
- 1 kis fej vöröshagyma
- 3 gerezd fokhagyma
- 20 dkg mini scampi
- 2 dl tej
- 1,5 dl tejszín
- 1 szál rozmaring
- 0,5 dl olívaolaj
- 5 dkg vaj
Elkészítés:
Tisztítsuk meg a hagymát, a sütőtököt és a burgonyát! Alaposan mossuk meg és daraboljuk a sütőtököt egyforma kockákra, majd rakjuk föl főni, annyi vízben amennyi ellepi. Amíg a levesünk a tűzhelyen fő, vágjuk apróra a vöröshagymát és a burgonyát.
Amikor forrni kezd, kevés hab képződik a tetején, amit folyamatosan szedjünk le. Forrástól számítva körülbelül 15 percet főzzük és ekkor adjuk hozzá a hagymát, a zúzott fokhagymát, a vajat és a burgonyát. Közben előízesítjük kevés sóval és borssal, valamint a kettő darab leveskockával. Ezek után hagyjuk felforrni és mindent puhára főzünk negyed óra alatt!
Ezt követően befejezzük az ízesítést ízlésünk szerint, hozzáadjuk a tejet és az olívaolajat. Majd bot mixerrel krémesre daráljuk, lekapcsoljuk alatta a tűzhelyet és hozzá keverünk 1 deciliter a tejszínt. Tálalásig fedjük le!
Valószínűleg a mini scampit fagyasztva fogjuk megvásárolni, ezért érdemes a leves elkészítése előtt egy tálban hagyni magától kiolvadni!
Tejszínes mini scampi:
Kezdjük azzal, hogy serpenyőben hevítsünk két kanál olívaolajat és rakjuk bele a rozmaring szárat. Hagyjuk, hogy az olajban kissé kiolvadjanak az íz anyagok! Öntsük le a scampi-ról a kiolvadt levet és adjuk a rozmaringos olajhoz. Hirtelen süssük 2 percig és öntsük hozzá a maradék tejszínt. Kezdjük el forralni és közben sózzuk-borsozzuk. Szedjük ki a rozmaring szárat és forraljuk újra 2-3 percig. Az így elkészített scampi tálaláskor kerül a leves tetejére.
Utolsó kommentek