Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Camembert burger

Hazudnék ha azt mondanám, ez egy egyemberes burger, minimum ketten kelletek majd, hogy elbírjatok vele.

Ráadásul, ha vendégeket vársz, a legjobb választás nyáron ez a különleges camembert burger!
Én áthívtam a barátaimat, hogy besegítsenek a mennyei burgerek elfogyasztásában. Ti is tegyetek így, és ragadjatok meg minden alkalmat, hogy a barátaitokkal töltsétek ezt a forró nyarat!

Hozzávalók 2 db camembert burgerhez:

Hamburger húshoz:

  • 300 g darált marhahús
  • 1 gerezd reszelt fokhagyma
  • 1 közepes fej reszelt lilahagyma
  • 1 db tojássárgája
  • 1 evőkanál dijoni mustár
  • 1 evőkanál worcestershire szósz
  • 1 evőkanál ketchup
  • 4 evőkanál olaj a sütéshez
  • só ízlés szerint
  • frissen őrölt fekete bors ízlés szerint

A “buci”-hoz:

  • 4x300 g camembert sajt
  • 3 db közepes paradicsom
  • 5 dkg cheddar sajt
  • egy kevés uborka
  • fanyárs

A panírhoz:

  • 4 db tojás
  • 25 dkg zsemlemorzsa
  • 10 dkg liszt
  • 1 csipet só

A sütéshez:

  • 3-4 dl napraforgóolaj

A hamburgerhús elkészítése:

  1. Rakjuk keverőtálba a marhahúst, adjuk hozzá a reszelt fokhagymát, a lilahagymát, üssük hozzá a tojássárgáját és ízesítsük worcestershire szósszal, dijoni mustárral, ketchup-pal, sóval és borssal.
    Gyúrjuk össze alaposan, majd osszuk kétfelé.
    Formázzunk belőle 1 centiméter vastag korongokat és sütésig tartsuk hűtőben.

  1. Ha otthon készítjük, forró serpenyőben, kevés étolajjal, hirtelen süssük mindkét oldalát 1.5 percig, majd alufóliával lefedve a legkisebb lángon süssük még mindkét oldalát körülbelül 3-4 percig.

A burger összeállítása:

  1. Mossuk meg a paradicsomot és az uborkát és vágjunk a paradicsomból fél centiméteres, az uborkából pedig egy kicsivel vékonyabb szeleteket. Szeleteljünk cheddar sajtot, majd kezdjük el panírozni a burger buciját képező camembert sajtokat.

  1. Üssük tálba a tojásokat, adjunk hozzá sót és verjük fel, majd magunknak megszokott módon rakjuk megfelelő tálba a lisztet és a zsemlemorzsát.

  1. Alaposan forgassuk meg lisztben az első camembert sajtot, mártsuk meg jól a felvert tojásban, majd forgassuk meg a zsemlemorzsában.
    Ezt még egyszer ismételjük meg úgy, hogy belemártjuk a tojásba, majd újra a morzsába.
     
  2. Ezt végezzük még el a maradék három camembert sajttal és amint készen vagyunk, süssük ki forró olajban, mindkét oldalát körülbelül 1 percig.
    Amikor a sajt már aranybarna, akkor lesz tökéletes. Ha szabadban készítjük a burgereket, ne panírozzuk a camembert sajtot, csak grillezzük meg a hússal együtt!
     
  3. A képen látható módon állítsuk össze a burgert. Az alap egy forró camembert sajt, rákerül egy szelet paradicsom, egy szelet cheddar sajt, majd jöhet a hús, arra még egy réteg cheddar sajt és pár szelet uborka.
    A teteje is természetesen egy szép nagy camembert sajt, a végén pedig az egészet szúrjuk át egy hurkapálcával. 

Jó étvágyat kívánok :)

0 Tovább

Burger Burger Hamburger

A nyár közepén, ki ne szeretne időt tölteni a barátaival!?
Nem kell hozzá más, csak egy jó hely, pár üveg sör és persze egy nagy csomó kaja!

És ha nyári buli, akkor nincs is jobb választás a házi készítésű hamburgernél, legyen a helyszín egy belvárosi lakás, egy balatoni nyaraló vagy egy vidéki ház nagy kertje!

Hozzávalók 4 főre:

Hamburger hús:

  • 500 g darált marhahús
  • 2 gerezd reszelt fokhagyma
  • 1 közepes fej reszelt lilahagyma
  • 1 db tojássárgája
  • 1 evőkanál dijoni mustár
  • 1 evőkanál worcestershire szósz
  • 1 evőkanál ketchup
  • 4 evőkanál olaj a sütéshez
  • só ízlés szerint
  • frissen őrölt fekete bors ízlés szerint

További hozzávalók:

  • 4 db édes hamburger buci
  • 3 db paradicsom
  • 2 db közepes lilahagyma
  • egy fél fej jégsaláta
  • 10 dkg cheddar sajt
  • 30 dkg édesburgonya
  • étolaj
  • ketchup
  • fanyárs

A hamburgerhús elkészítése:

  1. Rakjuk keverőtálba a marhahúst, adjuk hozzá a reszelt fokhagymát, a lilahagymát, üssük hozzá a tojássárgáját és ízesítsük worcestershire szósszal, dijoni mustárral, ketchup-pal, sóval és borssal.
    Gyúrjuk össze alaposan, majd osszuk négyfelé.
    Formázzunk belőle 1 centiméter vastag korongokat és sütésig tartsuk hűtőben.

  1. Ha otthon készítjük, forró serpenyőben, kevés étolajjal, hirtelen süssük mindkét oldalát 1.5 percig, majd alufóliával lefedve a legkisebb lángon süssük még mindkét oldalát körülbelül 3-4 percig.
    A lilahagymát is nyugodtan süssük meg a hús mellet a serpenyőben, nem kell hozzá sok idő és a sütés nagyon kellemes, karamell utóízt kölcsönöz a lilahagymának.

  1. Szabadban grillezve nem szükséges olajat használnunk, valamint a fólia alatti sütésnek sincs létjogosultsága.
    Ebben az esetben is hasonló a hús sütési ideje, ügyeljünk azonban arra, hogy az elején egy kicsit megkérgesedjen és csak azután fordítsuk meg, megelőzve ezzel a hús szétesését.

A hamburger összeállítása:

  1. Alaposan mossuk meg a paradicsomot, egy pár jégsalátalevelet, pucoljuk meg a lilahagymát és szeleteljük tetszőleges méretűre.
     
  2. Folyóvíz alatt tisztítsuk meg az édesburgonyákat és vágjuk fél centiméter vastag szeletekre.
    Ha otthon készítjük, helyezzük sütőpapírral bélelt tepsibe, locsoljuk meg étolajjal és sózzuk ízlés szerint.
    Előmelegített sütőben 185 fokon 30-40 perc alatt süssük készre.
    Én egyszer átforgattam a krumplikat, mert szeretem ha jól megpirul minden oldala. Attól sem kell megijedni, ha egy-egy vékonyabb rész kissé feketére sül, én például kifejezetten szeretem.
    Ha szabad tűzön készítjük, használhatunk alufóliából készült sütőtálcát és a hamburgerhússal együtt megsüthetjük a faszenes grillrácson.
     
  3. Ha minden hozzávaló elkészítésével megvagyunk, vágjuk ketté a bucikat és pirítsuk meg a közepüket.
    Kenjük meg az alját ketchup-pal és halmozzuk rá a jégsaláta csíkokat.
    Helyezzük a salátára a forró húst, szeleteljünk rá sajtot, rakjuk rá a paradicsomot, majd a pirított lilahagymát.
    Fedjük le az egészet a buci tetejével és szúrjunk bele egy hurkapálcikát.
    Tálaljuk a frissen sült édesburgonyával és fogyasszuk egészséggel.

Jó étvágyat kívánok :)

0 Tovább

Padlizsánburger mert különleges!

Hús nélküli, könnyed nyári street food, amit most már otthon is elkészíthetsz.

Ha érezted már, hogy a nyári kánikulában nem kívánod a sok kaját, itt az idő, hogy kipróbáld ezt a zseniális receptet!

Amilyen könnyed a végeredmény, pontosan olyan egyszerű az elkészítése is.

Hajrá ;)

Hozzávalók 4 főre:

  • 2 db nagyobb padlizsán
  • 2 db nagyobb golden alma
  • 4 db camembert sajt
  • 1 db paradicsom
  • 1 kanál méz
  • olívaolaj
  • bors
  • fanyárs

A panírhoz:

  • 4 db tojás
  • 25 dkg zsemlemorzsa
  • 10 dkg liszt
  • 1 csipet só

  1. Alaposan mossuk meg a padlizsánt, a paradicsomot és az almát.
    Vágjunk minden alapanyagot fél centiméteres szeletekre, így elő is készítettük a hozzávalók felét. Ezeket a zöldségeket megsüthetjük szabadban grillezve vagy otthon egy vastagabb aljú serpenyőben.
    Én az Ikeában vettem egy szögletes alakú, bordázott serpenyőt, melyet lassan három éve használok és a mai napig kifogástalan állapotban van.

  1. Mivel ez egy vega burger, kell hozzá camembert sajt, amit a szokásos módon duplán panírozzunk majd be. Fontos, hogy a sajtot hamarabb panírozzuk és süssük meg mint a zöldségeket, mert azt hosszabb ideig tudjuk melegen tartani.

  1. Üssük tálba a tojásokat, adjunk hozzá sót és verjük fel, majd magunknak megszokott módon rakjuk a megfelelő tálba a lisztet és a zsemlemorzsát.

  1. Alaposan forgassuk meg a lisztben az első camembert sajtot, mártsuk meg jól a felvert tojásban, majd forgassuk meg a zsemlemorzsában.
    Ezt még egyszer ismételjük meg úgy, hogy belemártjuk a tojásba, majd újra a morzsába.
     
  2. Ezt végezzük még el a maradék három camembert sajttal és amint készen vagyunk, süssük ki forró olajban, mindkét oldalát körülbelül 1 percig.
    Amikor a sajt már aranybarna, akkor lesz tökéletes. Ha szabadban készítjük a burgert, ne panírozzuk a camembert sajtot, csak grillezzük meg a zöldségekkel együtt!

  1. Forrósítsuk fel a serpenyőt és öntsünk bele körülbelül 6 evőkanál olívaolajat és süssük a padlizsánszeletek mindkét oldalát 3 percig, majd szedjük ki egy tányérra. Én szeretem ha picit szotyosabb a padlizsán, ezért általában meglocsolom még egy kis olajjal.

  1. Folytassuk az almakarikákkal, szintén öntsünk olívaolajat a forró serpenyőbe és mindkét oldalát süssük 3 percig, majd locsoljuk meg mézzel. Az utolsó egy percben rakjuk mellé a paradicsomot, amit szintén meg kell sütnünk.
     
  2. Rakjuk össze a burgert a képen látható sorrendben.
    Kezdjük két padlizsánszelettel, melyeket keresztbe rakunk és a kilógó széleit középre hajtjuk. Rakjunk rá egy szelet almát, arra mehet a sajt, majd egy újabb szelet alma.

A burger teteje szintén két padlizsánszelet keresztben egymásra rakva, de mielőtt a széleit középre hajtjuk, rakjunk közé egy szelet paradicsomot. Helyezzük a burger tetejére és szúrjuk át a fanyárssal.
Süssünk mellé édesburgonyát és tálaljuk frissen, mennyei kombináció!

Jó étvágyat kívánok :)

0 Tovább

Fishburger almás répasalátával

Igazi különlegesség a burgerek körében, főleg ha ínyenc, halimádók vagytok.A citrusos avokádókrém és az almás répasaláta teszi ezt az ételt az idei nyár slágerévé!Én már grillezett lazaccal is kipróbáltam, azzal is finom, de nekem jobban bejött a tőkehal kissé semlegesebb íze.

Hozzávalók 4 főre:

  • 50 dkg alaszkai tőkehalfilé (fagyasztott)
  • 4 db hamburgerbuci
  • 4 db tojás
  • 3 db tojás a panírozáshoz
  • 2 db avokádó
  • 1 db citrom
  • 1 db golden alma
  • 20 dkg sárgarépa
  • 3 evőkanál almaborecetet
  • bors

Répasaláta elkészítése:

  1. Reszeljük le a répát, az almával együtt a legnagyobb lyukú reszelőn, sózzuk meg és adjunk hozzá 3 evőkanál almaborecetet. Keverjük össze alaposan és rakjuk hűtőbe a tálalásig.

Fishburger elkészítése:

  1. Kezdjük a hal kiolvasztásával, én egy tepsiben hagytam két óráig a konyha sarkában, amíg a többi hozzávalóval tüsténkedtem. 

  1. Pucoljuk meg az avokádókat, az egyiket szeleteljük fel, a másikat villával törjük össze. Ízesítsük egy csipet sóval és egy pár csepp citromlével, majd ezt is rakjuk hűtőbe a tálalásig.
     
  2. Vágjuk fel a paradicsomot és a citromot vékony szeletekre, ezek kerülnek majd a burgerbe.
     
  3. Panírozzuk be a halszeleteket, liszt, tojás, zsemlemorzsa sorrendben, aztán 175 fokos olajban mindkét oldalát süssük aranybarnára.
     
  4. Állítsuk össze a burgert: vágjuk ketté a bucit, kenjük meg az avokádó krémmel és rakjunk rá 2 szelet avokádót, hogy Ti is érezhessétek azt a selymes ízélményt, amiért szükség van ebben a halburgerben az extra avokádóra. Helyezzük rá a halat, arra a citromot, majd jöhet a tükörtojás.
    Az egészet koronázzuk meg a paradicsomszeletekkel, arra pedig helyezzük el a buci tetejét és szúrjuk át a fanyárssal.
    Tálaljuk a lehűlt répasalátával és faljuk be gyorsan.

Jó étvágyat kívánok :)

0 Tovább

Házi Club szendvics avokádóval és édesburgonya hasábbal

Ha jellemeznem kéne ezt a szendvicset, csak az a – sokak által használt, és talán kicsit valóban klisé kifejezés jutna eszembe – miszerint, ez a szendvics, több mint egy szendvics.

Számomra az avokádó puhasága és lenyűgözően selymes ízhatása teszi teljessé minden alkalommal ezt a szendvicset.

Tessék vigyázni, így a nyár előtt, ugyanis ha belelendül az ember, félő, hogy nem fogja tudni abbahagyni!

Azért ne felejtsétek el, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése!

Ez az energiában gazdag étel pedig biztosan legalább annyira felpörget majd benneteket is, mint amennyi erőt nekem ad reggelente.

És ne aggódjatok, egy ilyen szendvics reggelire, még nem fogja tönkretenni a fantasztikus nyári alakotokat, melyen hónapok óta dolgoztok!

A serpenyőben készülő szendvicseknek egyébként a vajon és olívaolajon való sütés az alapja. Az így sütött kenyérszeletek kívül ropogósra pirulnak, sokkal ízletesebbé válnak, a kenyér belső része pedig olyan puha lesz, mintha éppen csak egy pár perce vettétek volna ki a forró kemencéből.

Hozzávalók 2 főre:

  • 4 szelet barna házikenyér
  • ½ érett avokádó
  • 5 dkg érlelt füstölt sonka
  • 2 db tojás
  • 3 dkg cheddar sajt
  • 1 db paradicsom
  • ¼ sárga kaliforniai paprika
  • pesztó
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 5 dkg vaj

Az édesburgonya hozzávalói 2 főre:

  • 1 db édesburgonya
  • olívaolaj

Az édesburgonya elkészítése:

  1. Mossuk meg az édesburgonyákat és szeleteljük hasábokra, majd rakjuk sütőpapírral bélelt tepsibe.
  2. Locsoljuk meg olívaolajjal és 185 °C-ra előmelegített sütőben süssük készre 35 perc alatt. Én a sütés felénél át szoktam forgatni, mert nagyon szeretem, ha minden oldala megpirul.

A szendvics elkészítése:

  1. Készítsünk tükörtojást a tojásokból egy kevés olajon és rakjuk félre kihűlni.
  2. Szeleteljük fel a cheddar sajtot és a paradicsomot, csíkozzuk fel a kaliforniai paprikát és kezdjük el összeállítani a szendvicset.
  3. Kenjük meg a kenyérszeleteket pesztóval és az egyik szeletre kezdjük el halmozni a hozzávalókat.
  4. Először a sonkát helyezzük a szendvicsbe, folytassuk a paradicsommal, az avokádóval, a paprika szeletekkel és a cheddar sajttal zárjuk.
  5. Helyezzük a tetejére a tükörtojást és fedjük be a kenyérszelet másik felével.
    Szúrjuk át egy hosszú bambusznyárssal (vagy akár egy hurkapálcával/fogvájóval) és rakjuk félre.
  6. Melegítsük fel a vajat és az olívaolajat egy serpenyőben és rakjuk bele a szendvicseket. Közepes lángon süssük három percig az egyik oldalát majd fordítsuk meg a következő módon: lapátkanállal nyúljunk be a szendvics alá, húzzuk ki a bambusznyársat és a kezünkkel a szendvics tetejét lenyomva, fordítsuk át. Szúrjuk vissza a bambuszt és süssük újabb három percig. 

Nem kell megijedni attól, hogy ennyire nagyon egyszerű, a lényeg, hogy figyeljünk a szép szeletelésre és bőségesen kenjük meg a kenyereket pesztóval, a jó tapadás végett. 

Én miközben sütöttem a szendvicseket, lefedtem a serpenyőt egy nagyobb fémfóliával, a keletkezett hő a fólia alatt maradt, így a szendvics belsejében szépen megolvadt a sajt.

Tálaljuk a frissen kisült édesburgonyával, és ha szeretjük a tejfölt, készítsünk hozzá ínycsiklandó fokhagymás mártogatóst.

Jó étvágyat kívánok! :)

 

0 Tovább

Tortillába tekert sonkás omlett

Szerintem nincs is finomabb reggeli egy ropogós köntösbe öltöztetett sonkás omlettnél.                                                     
Akkor szoktam igazán lelkesen készíteni, amikor barátok érkeznek vendégségbe és azt vettem észre, hogy nagyon hálásak, mert napközben olyan üzeneteket kapok tőlük, hogy hatalmas lendületet adott a tortillás omlett, a nap kezdéséhez.

Nem mellesleg nagyon finom és különleges.

Most itt a recept, hogy Ti is hasonló örömet szerezhessetek barátaitoknak és szeretteiteknek.

Hozzávalók 2 főre:

  • 4 db tojás
  • 16-18 cm-es átmérőjű kukoricalisztből készült tortillalap 
  • ¼ sárga kaliforniai paprika
  • 1 kisebb fejű lilahagyma
  • 5 dkg füstölt sonka
  • 10 dkg koktélparadicsom
  • 1 kis csokor petrezselyem
  • 2 dl 20%-os zsírtartalmú tejföl 
  • 3 evőkanál étolaj
  • 3 dkg gouda vagy füstöltsajt
  • bors

Elkészítés:

  1. Mossuk meg a zöldségeket és pucoljuk meg a lila hagymát. Aprítsuk apró kockákra a paprikát, a lila hagymát és a sonkát. 

  1. Egy nagyobb serpenyőben hevítsük fel az olajat és a tojások kivételével pirítsuk meg benne az összes hozzávalót. Közben üssük tálba a tojásokat, adjunk hozzá egy csipet sót és villával verjük fel.
     
  2. Öntsük a serpenyőbe a megpirult hozzávalókhoz és lefedve, kis lángon süssük készre. Nem szükséges a megfordítással bajlódni, hiszen a fedő alatti párában hamar elkészül az omlett felső része is.
     
  3. Amint látjuk, hogy az omlett már a szélein is megpirult, egy lapos fakanállal óvatosan emeljük meg azt, és engedjük, hogy a még nyers tojás befolyjon alá. Fontos, hogy kis lángon süssük, így nem fog megégni az omlett!
     
  4. Amikor elkészültünk, felezzük meg a serpenyőben az omlettet és helyezzük a feleket egy-egy tortillalapra. 
    Reszeljünk mindkettőre sajtot, majd hajtsuk be a lap két szélét és tekerjük fel.
    A párom sajnos sokszor esik abba a hibába, hogy túl sok omlettet szeretne a tortillalapba tölteni, és mikor megpróbálja összetekerni, szétesik.
    Fontos, ha úgy érezzük ez már túlzás, és nem tudnánk összetekerni, inkább tegyünk bele kevesebb omlettet, és akár tálaljuk külön, vagy tegyük félre holnapra J
     
  5. Gyújtsuk be újra a lángot a serpenyő alatt és a behajtott résszel lefelé helyezzük őket a forró serpenyőbe. Így elkerülhető, hogy a feltekert tortilla szétessen, hiszen a behajtott részeknél, tulajdonképpen „összeforr” a lap két széle.
    Mindkét oldalát süssük fél percig és tálaljuk sok-sok friss zöldséggel.

Jó étvágyat kívánok! :)

0 Tovább

Zöldséges omlett

A tojásból készült reggelik mindig nagyon finomak, és az sem elhanyagolható tény, hogy rendkívül gazdaságosak.

Bármilyen maradékkal vagy csak néhány hozzávalóval fel lehet őket dobni, és majdhogynem minden nap újat alkotni.

Én például nagyon szeretem, ha egy tojásból készült ételbe rokfort sajt van belemorzsolva, vagy van pár karika jó kis parasztkolbász, ezek adják csak meg igazán az egész napi lendületet.

Nem kell más, mint egy jó minőségű serpenyő és indulhat a nap!

Hozzávalók 1 főre:

  • 3 db tojás
  • ¼ kápia paprika
  • ¼ lila hagyma
  • ¼ sárga kaliforniai paprika
  • 1 kis csokor petrezselyem
  • olívaloaj

Elkészítés:

1. Vágjuk apróra a petrezselymet, mossuk meg a zöldségeket és pucoljuk meg a hagymát, majd aprítsunk minden hozzávalót apró kockákra. 

2. Egy serpenyőben melegítsük fel az olívaolajat és pirítsuk meg benne a hozzávalókat. Közben üssük tálba a tojásokat, verjük fel egy villával, adjunk hozzá egy csipet sót és a petrezselyemet, majd öntsük a megpirult zöldségekre.

3. Süssük közepes lángon lefedve és amint látjuk, hogy az omlett már a szélein is megpirult, egy lapos fakanállal óvatosan emeljük meg azt, és engedjük, hogy a még nyers tojás befolyjon alá.

4. Nem kell megfordítani, elég, ha a legkisebb lángon lefedve készre sütjük.

Amikor kettéhajtjuk az omlettet a serpenyőben, még annyira forró, hogy a nyers részek is azonnal megsülnek.

Tálaljuk sok zöldséggel, és ha szeretjük az avokádót, azt se hagyjuk ki!

Jó étvágyat kívánok! :)

0 Tovább

Cheddar sajtos tojásos muffin

Abban a korban élünk, amikor az internet nyújtotta világ ellep bennünket a jobbál jobbnak hangzó és tűnő receptekkel és videókkal.
Ugyanakkor egy, a konyhában kevésbé tapasztalt „szakács” – bár egyszerűnek tűnhet a videó és a recept – könnyedén elronthatja, hiszen ezek a videók általában csak pár percesek és nem fejtik ki részletesen a recepteket.

Ennek az ételnek az elkészítését is egy internetes videó ihlette.
Azon gondolkodtam, mivel is lehetne több ez a recept és mi lenne az a plusz, amivel a sajátomra formálhatnám.

A videós recept vajas tésztát használt, amit én – akár boltban is kapható – pizzatésztára cseréltem.

A receptben csak tojás és sajt szerepelt, én sonkát is adtam a töltelékhez, valamint egy kevés szárított oregánót és készítettem hozzá fokhagymás tejfölt is. 

Hozzávalók 12 db-hoz:

  • 6 db tojás
  • 250 g előre elkészített pizzatészta
  • 15 dkg sonka
  • 10 dkg cheddar sajt
  • ½ teáskanál oregánó
  • koktélparadicsom a díszítéshez

Fokhagymás tejföl hozzávalói és elkészítése:

  • 2,5 dl 20%-os zsírtartalmú tejföl 
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 csipet só

  1. Rakjuk keverőtálba a tejfölt, reszeljük bele a fokhagymát és sózzuk meg.
    Alaposan keverjük össze és rakjuk hűtőbe a tálalásig.

A tojásos muffin elkészítése:

  1. Melegítsük elő a sütőt 175 °C-ra és vajazzuk ki a muffin tepsit.
  2. Csomagoljuk ki a pizzatésztát és helyezzük egy lisztezett deszkára.
    Hajtsuk ki a papírból és vágjuk 12 egyforma kockára. Béleljük ki a muffin tepsi gödröcskéit a tészta kockákkal és rakjuk félre pihenni.
  3. Vágjuk fel a sonkát, reszeljük le a sajtot és üssük tálba a tojásokat, majd kevés sóval és az oregánóval verjük fel alaposan.
  4. Merőkanál segítségével osszuk el a felvert tojást a tésztával bélelt tepsibe. 
  5. Osszuk el a felkockázott sonkát a muffinokba és a tetejüket szórjuk meg a reszelt sajt felével.
  6. Rakjuk az előmelegített sütőbe és süssük 35 perc alatt készre. 

Miután kivettük a sütőből, még melegen szedjük ki a tepsiből és szórjuk meg a maradék sajttal. Tálaljuk a lehűtött fokhagymás tejföllel, díszítésnek pedig használhatunk koktélparadicsom cikkeket is.

Jó étvágyat kívánok! :)

0 Tovább

Mézes- mustármagos húsvéti sült sonka 

Ismét eltelt egy év, itt az idő, hogy újra húsvéti sonkát készítsünk. Egyáltalán nem mindegy ugyanakkor, hogy milyen sonkát választunk és az sem, mennyi ideig és hogyan főzzük.
A jó sonkát az íze alapján lehet a legkönnyebben kiválasztani.

A legtökéletesebb, ha az érlelés minimum 3-4 hétig tartott, így a füstnek és a sónak is volt elég ideje, hogy teljesen átjárja a sonka rostjait.
A jó sonka színe rózsaszínes, illata pedig kellemes, füstösen sós.
Én azt tanácsolom, ha van lehetőségetek, piacról szerezzétek be az idei húsvéti sonkátokat!

sonka  húsvét  mustármag  méz  olaj  babérlevél  vöröshagyma  bors  torma   ebéd  vacsora

Hozzávalók 6 személyre:

  • 1,5 kg füstölt sonka
  • 10 szem fekete bors
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 db babérlevél
  • 2 evőkanál méz
  • 1 teáskanál mustármag
  • 2 evőkanál olaj

Elkészítés:

  1. Főzés előtti este a sonkát áztassuk hideg vízbe, és rakjuk hűtőbe egy éjszakára. Öntsük le a vizet, tegyük lábasba, engedjünk rá tiszta hideg vizet, rakjuk fel főni a megpucolt vöröshagymával, a fekete borssal és a babérlevéllel.
     
  2. Forrástól számítva lassú tűzön 1 óra/kg főzési idővel számoljunk, vagyis nagyjából 1,5 órával. A főzési idő elteltével ellenőrizzük egy húsvillával, hogy a sonka kellő mértékben megpuhult-e.

  1. Emeljük át egy magas falú tepsibe, hagyjuk hűlni, majd vágjuk le a kötöző zsineget. A főzőlevet rakjuk félre a húsvéti zöldségleves elkészítéséhez. Melegítsük elő a sütőt 200 °C-ra.
     
  2. A mustármagokat törjük apróra mozsárban, vagy nyomjuk szét egy kés lapjával, majd keverjük össze az olajjal és a mézzel.
    Egy ecset segítségével kenjük meg a sonkát a keverékkel, és 30 percre rakjuk az előmelegített sütőbe.
    Félidőben kenjük meg újra, és süssük készre.

Sonkánk kívül pirult és fényes, belül omlós és finom lesz. Felszeletelve kínáljuk.

Jó étvágyat kívánok! :)

0 Tovább

Húsvéti zöldségleves

Hogy ne vesszen kárba a húsvéti sonka értékes főzőleve, az én javaslatom a következő: készítsünk egy könnyed tárkonyos zöldséglevest a főzőlé felhasználásával.

Az elkészítése igazán nem nehéz, és amikor a család már elég sonkát, tojást és kalácsot fogyasztott az ünnepek alatt, itt az ideje, hogy egy – a gyomor számára is kevésbé megterhelő – levessel folytassuk az otthon töltött napok étkezéseit.
Biztos vagyok benne, hogy az egész család hálás lesz egy ilyen üdítően friss levesért.

sárgarépa  leves  petrezselyemgyökér  burgonya  vöröshagyma  tárkony  fokhagyma  citrom  liszt  tejszín  só  bors  ebéd  vacsora

Hozzávalók 4 személyre:

  • 2-2 szál sárga- és fehérrépa
  • 20 dkg burgonya
  • 1 fej vöröshagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 3 szál friss vagy 2 teáskanál szárított tárkony
  • 1 citrom leve és reszelt héja
  • 1 púpozott evőkanál liszt
  • 2 dl főzőtejszín
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 1,5 liter átszűrt sonka főzőlé
  • bors

Elkészítés:

  1. A répákat és a burgonyákat tisztítsuk meg és daraboljuk 1x1 cm-es kockákra. A hagymát tisztítsuk meg, vágjuk apró kockákra, majd az olívaolajon, a zúzott fokhagymával együtt, pirítsuk üvegesre.
    Adjuk hozzá a darabolt zöldségeket, az apróra vágott tárkonylevelet, a megmosott citrom reszelt héját, majd 4-5 percig gyakran kevergetve pirítsuk.
     
  2. Húzzuk le a tűzről, szórjuk rá a lisztet, majd alaposan keverjük össze. Öntsük fel a sonka főzőlevével, és helyezzük vissza a tűzhelyre.
     
  3. Lassú tűzön főzzük puhára a zöldségeket, ízesítsük borssal, ha szükséges, sóval is. Figyeljünk, hogy a leveshez adott sonkalé is sós.
    Amikor minden puhára főtt, húzzuk le a tűzről, keverjük bele a tejszínt és facsarjuk bele a citrom levét. Forrón tálaljuk!

Jó étvágyat kívánok! :)

0 Tovább

Csirkemájjal töltött dagadó

0 Tovább

Ünnepi csokoládétorta Húsvétra

Ez a torta a csokoládé szerelmeseinek hozza el igazán a húsvét ünnepi hangulatát.
Rengeteg csokival, a közepén vastag mascarpone krémmel és illatozó narancshéjjal csábítja a jóllakott vendégeket az asztal köré. Amiben biztos vagyok: senki nem fog ellenkezni!

húsvét  tojás  csokitorta  liszt  sütőpor  só  porcukor  kakaópor  narancs  citrom  étcsokoládé  tejcsokoládé  habtejszín  mascarpone  desszert  sütemény

Hozzávalók 16 szeletes tortához:

  • 8 tojás
  • 27 dkg liszt
  • 2 teáskanál sütőpor
  • csipet só
  • 20 dkg porcukor
  • 2 evőkanál holland kakaópor
  • 1 narancs reszelt héja és leve
  • 1 citrom reszelt héja és leve
  • 20 dkg étcsokoládé
  • 10 dkg tejcsokoládé
  • 2,5 dl (cukrozatlan) habtejszín
  • 50 dkg mascarpone sajt

Elkészítés:

  1. A torta bevonásához szükséges krémhez egy kisebb lábasban melegítsük forróra a tejszínt, húzzuk le a tűzről, és szórjuk bele az apróra tört tej- és étcsokoládét. Hagyjuk dolgozni a meleg tejszínt, és pár perc elteltével egy habverővel alaposan keverjük össze. Szobahőmérsékleten gyakori kevergetés mellett hagyjuk kihűlni.
     
  2. A töltelékhez a mascarponét alaposan keverjük össze 3 dkg porcukorral, a citrom héjával és levével majd tegyük hűtőbe.
     
  3. A piskótához mérjük ki a lisztet, a kakaóporral együtt szitáljuk át, majd adjuk hozzá a sütőport. Válasszuk ketté a tojásokat, a sárgáját a porcukor háromnegyedével, a narancs reszelt héjával és levével habosítsuk fel.
     
  4. A fehérjét a maradék porcukorral és csipet sóval verjük kemény habbá és forgassuk óvatosan a felvert tojássárgájához. Több részletben adjuk hozzá a kakaóporos lisztet, és könnyed mozdulatokkal keverjük össze.
     
  5. Öntsük a masszát sütőpapírral bélelt, 24 cm átmérőjű tortaformába, majd tegyük 175 °C-ra előmelegített sütőbe. Süssük kb. 35 percig, tűpróbával ellenőrizzük, hogy kellőképpen megsült-e.
     
  6. A formából kivéve hagyjuk rácson kihűlni, majd vágjuk ketté középen, és az alsó lapot kenjük meg a mascarponés krémmel. Helyezzük rá a másik piskótalapot és fedjük be az egészet a csokoládés-tejszínes krémmel. Úgy oszlassuk el a krémet, hogy vastagon jusson a tetejére, de az oldalára is jusson bőségesen. Mintázzuk a tetejét egy kanál segítségével, úgy, hogy a kanál domború felével kis csúcsokat formázunk a csokikrémből.

Tipp: tálalásig tartsuk hűtőben, majd szeleteljük forró vízbe mártott késsel.

Jó étvágyat kívánok! :)

0 Tovább

Medvehagymás kenyér sajtos tojáskrémmel

Ez a tavaszi növény olyan színfolt a konyhában, amit érdemes különleges formában felhasználni.
Nagyon finommá teszi a burgonyát, de önmagában is fogyasztható.

Nyugtató hatása révén a tavaszi fáradtság és stressz leküzdésében is kiválóan alkalmazható.
Én kenyérbe sütöttem, de számtalan módon el lehet készíteni!

húsvét  kenyér  sütés  medvehagyma  sajt  tojás  liszt  ebéd  vacsora  túró  mustár  só  bors  rétesliszt  fenyőmag  élesztő

Hozzávalók 4 személyre:

  • 10 dkg rétesliszt
  • 30 dkg finomliszt
  • 10 levél medvehagyma
  • 1 evőkanál fenyőmag
  • 6 evőkanál olívaolaj
  • 1 teáskanál só
  • 2,5 dl langyos víz
  • 1 tasak instant élesztő

Elkészítés:

  1. Mossuk meg a medvehagymát, fogjuk csokorba, és szeleteljük apróra. Melegítsük fel az olajat, dobjuk rá a fenyőmagot és a medvehagymát, keverjük fél percig, majd húzzuk le a tűzről és adjuk hozzá a sót. Hagyjuk kihűlni.
     
  2. Tegyük tálba a liszteket, keverjük hozzá az instant élesztőt, majd adjuk hozzá a langyos vizet, és a robotgép dagasztószáraival kezdjük el dagasztani. Mikor összeállt a tészta, adjuk hozzá a medvehagymás-olajos keveréket, és addig dagasszuk, míg elválik az edény falától.
     
  3. Hagyjuk pihenni, míg a duplájára kel, majd alaposan lisztezett deszkán gyúrjuk át és formáljunk belőle cipót, majd pihentessük 10 percig. Készítsünk kenyérformát belőle úgy, hogy bal kezünkkel a kerek cipó alsó részét a deszkához nyomjuk, majd jobb kezünkkel húzzuk a cipótészta tetejét másfélszeres nagyságúra. Hajtsuk vissza és tekerjük fel, így több levegő kerül a tésztarétegek közé.
     
  4. Rakjuk sütőpapírral bélelt tepsibe és letakarva hagyjuk kelni további 10 percig. A tetejét vágjuk be pár helyen éles késsel, és 180 °C-ra előmelegített sütőben légkeverés funkción süssük 40 percig. Közben szükség szerint fordítsuk meg a tepsit, hogy az elöl, illetve hátul lévő fele is egyenletesen megsüljön.

Tipp: A sütőből kivéve egy megnedvesített konyharuhával terítsük le 5 percre, hogy a külseje finom puha legyen.

Sajtos tojáskrém

húsvét  kenyér  sütés  medvehagyma  sajt  tojás  liszt  ebéd  vacsora  túró  mustár  só  bors  rétesliszt  fenyőmag  élesztő

Hozzávalók 4 személyre:

  • 6 tojás
  • 20 dkg túró
  • 10 dkg füstölt sajt
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 1 evőkanál mustár
  • só és bors

Elkészítés:

  1. Főzzük keményre a tojásokat, és folyó hideg víz alatt hűtsük le. Pucoljuk meg, rakjuk tálba és villával törjük össze. Keverjük hozzá a túrót, a mustárt és az olajat.
  2. Dolgozzuk össze, reszeljük bele a sajtot, keverjük át, és rakjuk hűtőbe.

Tipp: Feldobhatjuk vágott snidlinggel, a tehéntúrót helyettesíthetjük juhtúróval is, de ez esetben gondoljunk rá, hogy a juhtúró sós, így a krémet kisebb mértékben sózzuk!

Jó étvágyat kívánok! :)

0 Tovább

Karfiolkrémleves pirított garnélarákkal


A leves gyermekoromban a mindennapok része volt, az ebédek elengedhetetlen fogása.
Iskolás koromban kicsit megritkult a közös étkezések száma, ilyenkor ugyanis a menzán ebédeltünk, ahol sajnos nem mindig ízlett az étel.

A hétvégi húsleves azonban mindig ott volt az asztalon.
Szerintem most is nagyon fontos, ebben a rohanó világban egy finom leves, de az emberek sajnos egyre kevesebb időt tudnak főzésre fordítani a konyhában.

Én ezért is szeretem a gyors zöldségkrémleveseket, mert nem kell sokat pepecselni velük, és felettébb ízletesek.
Ami pedig feldobja ezt az egyszerű levest: egy különleges feltéttel bolondítjuk meg.
 

leves  ebéd  karfiol  karfolkrémleves  finom  egyszerű  gyors  garnélarák  só királygarnéla rák zöldségalaplé krémleves zöldségkrémleves burgonya vöröshagyma fokhagyma olívaolaj tejszín bors vaj

Hozzávalók 6 főre:
 

  • 80 dkg karfiol
  • 20 dkg burgonya
  • 1 fej vöröshagyma
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • 4 evőkanál olívaolaj
  • 4-5 dl 20%-os főzőtejszín
  • só és bors
  • 2 db zöldségleveskocka (kihagyható)
  • 2 dg vaj
  • 20 dkg királygarnéla
     

Elkészítés:
 

  1. Tisztítsuk meg a zöldségeket, majd vágjuk a burgonyákat kockákra, a hagymát cikkekre, a fokhagymát szeletekre és szedjük rózsáira a karfiolt.
     
  2. Rakjuk az olívaolajat egy nagy fazékba és adjuk hozzá a megtisztított zöldségeket a hagymával és fokhagymával együtt. Nagy lángon, folyamatosan kevergetve pirítsuk 8-10 percig.
     
  3. Ezek után öntsük fel annyi vízzel vagy zöldségalaplével, amennyi ellepi és közepes lángon főzzük puhára a zöldségeket. Közben sózzuk és borsozzuk, ha kedvünk van adhatunk hozzá zöldségleveskockát.
     
  4. Ha ezzel elkészültünk, húzzuk le a tűzről, adjuk hozzá a tejszín felét és turmixszoljuk le. A maradék tejszínnel hígítsuk tetszőleges sűrűségűre a levest és ha még akarunk rajta lazítani kicsit, nyugodtan adjunk hozzá tejet.
     
  5. A végén elosztjuk a 2 dkg vajat a leves tetején, apró darabokban, hogy ne bőrösödjön a leves.

Feltétnek vajban és olívaolajban sütjük meg a királygarnélákat. Mindkét oldalát 1-1 percig magas lángon, a végén pedig sózzuk és borsozzuk.

Jó étvágyat kívánok! :)

0 Tovább

Ropogós lazac pesztós pappardellével

Ritkán eszem halat, pedig tudom, hogy nagyon egészséges.
Amikor nagyobb bevásárlóközpontokban járok és látom a frissen jégre rakott lazacfilét, nem tudom otthagyni, úgy érzem, most jött el az a nap, amikor lazacot kell ennem.

Gyorsan elkészíthető és nem csak a tésztát ajánlom nektek köretként, lehet egy friss saláta is, amihez egy olívaolajos, mézes-fehérborecetes öntet kíválóan illik.

lazac  ropogós  pappardelle  pesztó  hal  vacsora vaj ebéd gyors egyszerű tészta olívaolaj citrom pasta villámgyors só

Hozzávaók 4 főre:
 

  • 50 dkg lazac
  • 2 dkg vaj
  • 5 evőkanál olívaolaj
  • 50 dkg pappardelle tészta
  • 1 db citrom cikkekre szeletelve
  • 3 evőkanál frissen készített pesztó egy főnek, egy adag tésztára
  • só, bors


Elkészítés:
 

  1. Melegítsük elő a sütőt 200 fokra. Szeleteljük négy egyenlő részre a lazacfilét és mindkét oldalukat sózzuk és borsozzuk meg. Melegítsük fel az olívaolajat a vajjal együtt egy serpenyőben, majd amikor a vaj kicsit habzani kezd, azzal jelzi hogy sütésre kész.
     
  2. Bőrös felével rakjuk a szeletet a forró serpenyőbe és süssük két percet a forró olajban közepes lángon.
     
  3. Majd szedjük ki tepsire a szeleteket és rakjuk a 200 fokos sütőbe 10 percre.

    Villámgyors és egyszerű!
     

Főzzük ki a tésztát és rakjuk egy olívaolajjal felmelegített serpenyőbe a tűzhelyre, majd adjuk hozzá a pesztót és forgassuk át gyorsan.
Halmozzuk a tányérra és rakjunk a tetejére egy lazacszeletet. Frissen borsozhatjuk és adhatunk mellé citromot.

lazac  ropogós  pappardelle  pesztó  hal  vacsora vaj ebéd gyors egyszerű tészta olívaolaj citrom pasta villámgyors só

Jó étvágyat kívánok! :)

0 Tovább

Amire soha nem mondok nemet! Kakaóscsiga reggelire


Egy közösségi oldalon megosztott videón láttam, hogy lehet szépen felszeletelni egy kelt tésztát.
A rutin, a tapasztalat és az évek...
Ez most itt mind szertefoszlott, ugyanis előtérbe került a leleményesség.

A videóban a nyers kakaóscsiga-szeletek parádésan hullottak alá a vágódeszkára. Nem lettek megnyomorgatva és nem kellett azon aggódni, elég éles-e a kés ahhoz, hogy szépen elszelje a tésztát.
Ajánlom nektek is ezt a módszert, mert nagyon egyszerű és nekem is tökéletesen bevált!

Tartsatok velem, és ismerjétek meg, én mire esküszöm, ha kakaóscsiga szeletelésre kerül a sor!

Ha pedig nem szeretnétek kelt tésztával készíteni, vegyetek nyugodtan vajas leveles tésztát a boltban, azzal is igazán mennyei.

Felkészültetek?

kakaóscsiga  desszert  liszt  cukor  kakaópor  porcukor vaníliás cukor vaj tojás tej tejföl élesztő margarin sütőpor csipet só szeletelés trükk reggeli

A tészta hozzávalói:
 

  • 50 dkg finomliszt
  • 1 tojás
  • 2 dl tej
  • 2 evőkanál tejföl
  • 5 evőkanál kristálycukor
  • 2,5 dkg élesztő
  • 1 evőkanál puha vaj vagy margarin
  • 1 csomag sütőpor (10g)
  • csipet só
     

A töltelék hozzávalói:
 

  • 5 dkg olvasztott vaj vagy margarin
  • 4 evőkanál kristálycukor
  • 4 evőkanál kakaópor
  • 1 csomag vaníliás cukor

A sütőt előmelegítjük 200 fokra alsó-felső sütési programon.

Elkészítés:
 

  1. A tejet meglangyosítjuk a cukorral, majd belemorzsoljuk az élesztőt és alaposan elkeverjük.
    A tészta többi hozzávalóját egy edénybe mérjük, hozzáadjuk az élesztős tejet és elkezdjük összegyúrni a tésztát.
    Mikor összeállt, mivel kissé ragadni fog, adjunk hozzá egy kevés lisztet. Lágy, de nem ragacsos tésztát kell kapnunk.
    Konyharuhával leterítve, kelesszük 20 percig és amíg kel, készítsük el a tölteléket.
     
  2. A töltelékhez a cukrot, a vaníliás cukrot és a kakaóport összekeverjük (ha akad otthon egy vaníliarudam, akkor a felének a magját a töltelékhez kaparom, nagyon kellemes ízt ad neki).
     
  3. A  megkelt tésztát lisztezett deszkán lágyan átgyúrjuk, majd fél centi vékonyságúra és téglalap alakúra nyújtjuk.
    Megkenjük olvasztott vajjal, beletöltjük a kakaós masszát, majd ráöntjük a maradék vajat. Nem baj, ha nem sikerül egyenletesen. eloszlatni, mert amikor feltekerjük majd egyenletesen szétterül.
     
  4. A tésztát a hosszabbik oldalánál fogva feltekerjük és 1,5-2 ujjnyi széles szeletekre vágjuk.

Tipp: Szeletelés! Tehát az illető, akinek csak a kezét láttam, fogott egy körülbelül 30 cm-es fogselymet, ami remélhetőleg nem volt mentolos :D
A feltekert kakaóscsiga-rúd alá rakta, bemérte milyen vastagot szeretne szelni és egy hurkot formálva felül meghúzta a fogselymet. 

5. Egy nagy tepsit sütőpapírral bélelünk ki, majd rátesszük a csigákat egymás között elég nagy távolságot hagyva.

6. Forró sütőben nagyjából 10-12 perc alatt készre sütjük. Semmiképp ne süssük túl, mert kiszáradhatnak!
Porcukorral megszórva melegen tálaljuk.

Jó étvágyat kívánok! :)

0 Tovább

Lasagne a`la Roberto

Most a párom lasagne receptjét hoztam el nektek, amiben nincs semmi csavar, nyakatekert mozdulat és ismeretlen fűszer, viszont van benne szeretet és lelkesedés, alaposság és humor.

A legutóbbi alkalommal például, amikor a tesójával közösen fogtak hozzá, nem aprózták el, egy kisebb és egy nagyobb tepsivel is készítettek.
Addig ment a sakkozás a sütőben, amíg a nagy ide-oda pakolgatás közben a nagyobb tepsi kicsit tovább maradt a sütő alsó felében, így az alsó része picit odakapott.

Másnap, késő este vendégek érkeztek, akiknek már be volt harangozva az ízletes lasagne.
Nekik maradt a nagyobb tepsi, mert mi napközben nekikezdtünk a kisebbnek.

Valójában csak én tudtam, hogy a nagyobb tepsi alja kicsit odakapott, nem tudtam ellenállni, így már korábban belekóstoltam.
Amint megtudták az éhes vendégek, ment is egyből a harc, kié legyen a ropogós rész és sorra hagyták el a vendégek száját az „Én a tiédet is megeszem, ha te nem szereted!” mondatok.

Én szeretem ha ropog, és Ti? ;)

lasagne  vacsora  ebéd  barátok  zöldségek  tészta  marhahús

Hozzávalók 8 főre:
 

  • 80 dkg marha darált hús
  • 2 nagy fej vöröshagyma
  • 7 dl paradicsomszósz
  • 4 evőkanál olívaolaj
  • 500 g lasagne tészta
  • 200 g reszelt parmezán sajt vagy füstölt sajt
  • bazsalikom ízlés szerint, frissen vagy szárítva

A besamel mártás hozzávalói:
 

  • 10 dkg vaj
  • 3  púpozott evőkanál finomliszt
  • 7 dl langyos tej
  • 1 csipet só
  • 1 csipet fehérbors
  • 1 csipet őrölt szerecsendió
     

lasagne  vacsora  ebéd  barátok  zöldségek  tészta  marhahús

Elkészítés:

  1. Vágjuk nagyon apró kockákra a hagymát és pirítsuk üvegesre az olívaolajon, majd adjuk hozzá a bazsalikomleveleket.
    Rakjuk a hagymához a darálthúst és nagy lángon pirítsuk addig, amíg ki nem fehéredik.
    Mielőtt teljesen elkészülne a hús sózzuk, borsozzuk és öntsük hozzá a paradicsomszószt.
    Főzzük lassú tűzön, folyamatosan kevergetve 20 percig.
    Kóstoljunk folyamatosan és ízesítsük, ha szükséges.
     
  2. Közben készítsük el a besamel mártást.
    Olvasszuk fel a vajat és rakjuk bele a lisztet, kis lángon kevergetve pirítsuk 2-3 percig. Ezt hívják világos vajas rántásnak, amit felöntünk majd langyos tejjel és egy habverő segítségével folyamatosan kevergetve felforralunk.
    Közben sózzuk, borsozzuk és szórjuk meg reszelt szerecsendióval. Amint sűrűsödik, lassan adagoljuk hozzá a maradék langyos tejet és 1 percig forraljuk, hogy ne maradjon lisztízű.
     
  3. Válasszunk egy olyan tepsit ami inkább közepes mint nagy és magasfalú. Nyugodtan belepróbálhatjuk a tésztalapot és számolgathatunk, mennyi kell majd egy réteghez és ha nem illeszkedik a forma, akkor nyugodtan törjünk le a tésztalapokból.
     
  4. Amint készen vagyunk, kezdhetjük a rétegezést:
  • egy réteg tészta
  • egy réteg paradicsomos szósz és besamel mártás (össze is keverhetjük, én jobban szeretem külön rakni, így egy kicsit rusztikusabb)
  • egy réteg tészta, és így tovább

Az utolsó réteghez keverjük össze a paradicsomos szószt a maradék besamel mártással.
Ezt terítsük szét a tetején és szórjuk meg alaposan sajttal. Előmelegített sütőben 180 °C-on maximum 30 percig süssük, amíg a sajt barnára nem pirul a tetejére.

Tipp: Mielőtt elkezdem a tepsibe rakni a tésztát és a mártásokat, én egy kis merőkanálnyi paradicsomszószt oszlatok el a tepsi alján, hogy sütés után könnyebb legyen majd kiszedni az ízletes lasagne kockákat :)

Jó étvágyat kívánok! :)

0 Tovább

Il Bacio di Pomodoro

Oda vagyok Olaszországért. De hát ki ne lenne szerelmes a legendás római utcákba, az olasz életstílusba és persze a helyiek hamisíthatatlan konyhájába!

A tészta az ország egyik legmeghatározóbb étele, és egyben az én egyik személyes kedvencem is. Ebben a melegben pedig nincs is jobb, mint friss, zamatos paradicsommal fogyasztani egy klasszikus tésztát.

Most megmutatom Nektek, én hogy készítem!

Tudtad?
...hogy az olasz háziasszonyok olyan sokféle tésztareceptet ismernek, hogy ha az év minden napján csak tésztát enne a család, akkor sem lenne kétszer ugyanaz a fogás az asztalon.

Hozzávalók 5 főre:

  • 800 g hámozott kockázott paradicsomkonzerv
  • 2 db nagy fej vöröshagyma apró kockákra vágva
  • 8 gerezd fokhagyma vékonyra szeletelve
  • 2 szál friss rozmaring
  • 2 dkg friss bazsalikom
  • 1 teáskanál szárított oregánó
  • 5 dkg parmezán sajt
  • 1 dl olívaolaj
  • só, bors
  • 500 g spaghetti


 
1. Pirítsuk üvegesre az apróra vágott vöröshagymát az olajon. Adjuk hozzá a fokhagymát, a durvára vágott bazsalikomot, a rozmaringot (a szárával együtt) és alacsony lángon pirítsuk még 3-4 percet.

2. Adjuk hozzá a paradicsomkonzervet, sózzuk és borsozzuk, szórjuk meg oregánóval és lassú tűzön főzzük 40 percig. A végén vegyük ki a rozmaring szárát, ízesítsük újra sóval és borssal.

3. Botmixerrel fél percig turmixoljuk, hogy maradjanak benne egész darabok.

Az én arányom egy adag tészta elkészítéséhez: másfél merőkanál szósz forróra melegítve, melyben átforgatok egy főnek szánt tésztamennyiséget, majd meglocsolom egy kevés szűz olívaolajjal. Mozzarella golyókkal lehet tovább extrázni :)

Jó étvágyat kívánok :)

A szószt használhatod pizzára alapszószként, valamint egészben sült húsok pácolásához és frissen grillezett zöldségek ízesítésére is.

2 Tovább

Egy titkos fűszer és a vajon párolt csirkemell randevúja

Az egyik barátnőm felhívott szombat délután, hogy ha nem megyek bulizni, felugrana, bemutatná a vőlegényét.
Mivel ez barátok közt is vendégségnek számít, valamit gyorsan villantanom kellett.

Mi az, amit szupergyorsan el lehet készíteni, finom, különleges, és a vőlegény sem fogja azt gondolni, hogy egy kezdővel áll szemben?

Eszembe jutott az egyik legfinomabb fűszerkeverék, ami szinte minden húst szuperül feldob.
Gyorsan bevásároltam és nekiláttam a finomságnak.

A titkos fűszerkeverék:

  • 10 dkg Himalája fűszersó
  • 5-6 szem csillagánizs

A fűszerkeverékről pár szóban:
Ez a só is – mint az összes többi – értékes ásványi anyagokkal bír. Íze jobban behatol az ételekbe, alkalmas pácolásra és szárnyashúsok ízesítésére.
A csillagánizs felét érdemes őrölt formában a sóhoz adni, hogy a sütés során jól érvényesüljön.
A frissen sütött húsételeknél érdemes az egészben hagyott ánizst vajban és olívaolajban kicsit átmelegíteni, majd utána megsütni a zsiradékban a húst.

Hozzávalók:

  • 500 g csirkemell filé (közepes méretű)
  • 5 dkg vaj
  • 3 ek. olívalolaj
  • 3 csipet a csillagánizsos fűszersóból és 3 egész csillagánizs

Elkészítés:

1. Irdaljuk, majd sózzuk be a csirkemelleket a fűszersóval. Olvasszuk meg a vajat alacsony lángon (2-3-as fokozat), adjuk hozzá az olívaolajat és a csillagánizst, kevergessük fél percig. Fantasztikus illata keltkezik, amikor az ánizs kiadja magából az illóolajakat.

2. Ezek után kapcsoljuk magas lángra a tűzhelyet és süssük meg benne a csirkemelleket, mindkét oldalukat 3-3 percig.

3. Majd forgassuk vissza a melleket, az először megsütött oldalukra, fedjük le a serpenyőt és alacsony lángon (2-3 fokozat) pároljuk a húst még 5 percig a gőzben.

4. A fedő levételével még pároljuk el a kevés levet, ami keletkezett és tálaljuk frissen sütött zöldségekkel vagy rizzsel.

Jó étvágyat kívánok :)

0 Tovább

Kandírozott gyümölcsös kuglóf, mascarpone krémmel

kuglóf kandírozott gyümölcs sütemény süti édesség desszert mascarpone tojás liszt cukor vaníliás cukor

A hétvégi nagytakarítás során előkerült a szekrényem mélyéről egy kuglófforma. Talán karácsonyi ajándék volt? Már nem emlékszem.

A lényeg, hogy kedvet kaptam egy kis cukros varázsláshoz.
Úgyis imádom, ha extra meleget ad a sütő és lehetetlen elrontani ezt a receptet, mert annyira könnyű.

A recept is elég régi, akkoriban a nénikém még maga aszalta a gyümölcsöt és a kuglófformája is olyan kopott volt, mint egy gyalogsági rohamsisak.

Ha neked is porosodik egy kuglófforma a szekrény mélyén, tégy egy próbát, hidd el, nagyon megéri!

Hozzávalók:

  • 4 db tojás
  • 1 dl meleg víz (a legmelegebb, ami a csapból kijön)
  • 1 dl napraforgóolaj
  • 20 dkg rétesliszt
  • 20 dkg porcukor
  • 2 evőkanál kakaópor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 2 teáskanál sütőpor
  • 10 dkg kandírozott citrom
  • 10 dkg kandírozott vegyes gyümölcs
  • vaj és liszt a forma kikenéséhez

Díszítés:

  • 4 dkg porcukor
  • 250 g mascarpone sajt
  • a maradék kandírozott gyümölcs

kuglóf kandírozott gyümölcs sütemény süti édesség desszert mascarpone tojás liszt cukor vaníliás cukor

Elkészítés:

1. Melegítsük elő a sütőt 200 fokra. A tojásokat válasszuk ketté. A fehérjét 2 dkg porcukorral (egy púpozott evőkanál) verjük kemény habbá a robotgéppel.

2. A sárgáját verjük fel a cukorral és a vaníliás cukorral. Miközben verjük, adjuk hozzá a meleg vizet és lassan adagoljuk hozzá az olajat. Nem sok mennyiség, így hamar végzünk.

3. Keverjük a rétesliszthez a sütőport, a kandírozott vegyes gyümölcsöt és a kandírozott citromot (ha nem kapnánk citromot, narancs is jó, de lehet dupla mennyiségű vegyes gyümölcs is).

4. Adjuk az egészet a tojássárgás masszához, alaposan keverjük össze, majd nagy mozdulatokkal keverjük bele a felvert tojásfehérjét.

5. Alaposan kenjük ki vajjal és lisztezzük meg a kuglófformát. Öntsük bele az elkészített kuglóftésztánkat és rakjuk a sütőbe.
A sütő alsó harmadába, a második szintre helyezzük a rácsot és arra rakjuk a kuglófformát (ahová a rácsot becsúsztatjuk, ne a legalsóra).

Fontos, hogy az alsó hő jobban érje a forma felületét, mert a tészta sűrű és nehéz, így fontos hogy alulról kezdjen el sülni, főleg az első 15 percben.


A sütési idő  összesen 45 perc, alsó-felső sütési funkción. Ebből 15 perc 200 °C-on és 30 perc 175 C°-on.

A megsült kuglófforma tetejére tegyünk egy vágódeszkát vagy sütőrácsot, és óvatosan fordítsuk meg. Nem is kell erőlködni, azonnal kijön!

Díszítés:

A mascarpone sajtot keverjük össze a porcukorral és töltsük habzsákba. Csillag formával díszítsük a kuglóf tetejét diónyi puffokkal és a maradék krémet nyomjuk tálalásnál a tányérra.
A maradék kandírozott gyümölcsöket ízlésesen oszlassuk el a kuglóf tetején.

Jó étvágyat kívánok!

Tipp: Én az Lidl-ben találtam a nagyon olcsó kandírozott gyümölcsöt és sikerült 399 Ft-os olasz mascarpone sajtot is vennem.

kuglóf kandírozott gyümölcs sütemény süti édesség desszert mascarpone tojás liszt cukor vaníliás cukor

0 Tovább

Királygarnélás Quiche

királygarnéla királyrák garnélarák quiche kaliforniai paprika sós sütemény francia liszt tojás sajt tejföl só bors vaj olívaolaj fokhagyma vöröshagyma

Tavaly nyáron készítettem először quiche-t, akkor szalonnával és póréhagymával ízesítettem.

Egy egész francia menüsort kellett összeállítanom és a sok kísérletezés közben nagyon megszerettem ezt a receptet, mivel tulajdonképpen bármiből el lehet készíteni, ha elengedjük a fantáziánkat.
Ami mindig fontos, hogy legyen a receptben tojás és krémes tejföl. A sajt és a hús már csak korona ezen a könnyed finomságon.

Légy akár vegetáriánus, akár húsimádó, kapcsold be a sütőt, és süss velem egy fenséges quiche-t!

A tészta hozzávalói:

  • 20 dkg liszt
  • 5 dkg vaj
  • 1 db tojássárgája
  • kevés víz (5 cl)

A töltelék hozzávalói:

  • 3 db kaliforniai paprika; sárga, piros és zöld
  • 1 db közepes vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 10 dkg garnélarák
  • 175 g 20%-os zsírtartalmú tejföl
  • 5 dkg füstölt sajt
  • 3 db tojás
  • só és bors

 királygarnéla királyrák garnélarák quiche kaliforniai paprika sós sütemény francia liszt tojás sajt tejföl só bors vaj olívaolaj fokhagyma vöröshagyma
 
A tészta elkészítése:

1. Készítsünk tésztát a lisztből, a vajból, a tojássárgájából és a vízből, egy kevés só hozzáadásával. Gyúrjuk alaposan cipóvá egy lisztezett deszkán és hagyjuk hűtőben pihenni 15 percet.

2. Vajazzunk ki egy 24 cm-es tortaformát, nyújtsuk formára a tésztát és igazítsuk a formába. Ügyeljünk a szélekre is, kissé lógjanak rá a forma szélére, hogy sütés közben ne hajoljanak vissza. Süssük 10 percig 175 fokos sütőben, majd vegyük ki, villával szurkáljuk meg és tegyük félre.

A töltelék elkészítése:

1. Pirítsuk meg az olajon az apró kockákra vágott kaliforniai paprikákat 5 perc alatt, adjuk hozzá a cikkekre vágott vöröshagymát és belereszelve a fokhagymát pároljuk még 5 percig.

2. Adjuk hozzá a kiolvasztott garnélákat és pároljuk készre az egészet 2 perc alatt. Rakjuk félre, hagyjuk langyosra hűlni, és közben rakjuk tálba a többi hozzávalót.

3. Verjük fel a tojásokat a megmaradt fehérjével, rakjuk bele a tejfölt és a reszelt sajtot. Keverjük hozzá a langyosra hűlt kaliforniai paprikákat, dolgozzuk alaposan össze és öntsük az elősütött tésztára. Süssük 35 perc alatt készre 175 fokon.

Jó étvágyat kívánok :)

0 Tovább

Epres-narancsos csokitorta

narancs  csokoládé csokoládé eper torta sütemény édesség desszert süti étcsokoládé

A kedvenc zöldségesemnél ma reggel belefutottam egy hatalmas tál zamatos eperbe. Tamás azt mondta, hogy ez most egy különleges szállítmány, 1-2 hétig még nem jön újra igazán szép eper.

Azonnal le is csaptam rá. A fejemben már félig meg is sült az epres csokitorta, amikor eszembe jutott, hogy megbolondítom valami citrusos ízzel.

Vettem mellé pár meseszép narancsot, és rohantam is haza sütni.

A tészta hozzávalói:

  • 38 dkg liszt
  • 25 dkg puha vaj
  • 12 dkg porcukor
  • 1 csomag vaníliás cukor

A krém és a díszítés hozzávalói:

  • 300 g étcsokoládé
  • 3 dl tejszín
  • 1 db narancs reszelt héja
  • 20 dkg eper

A tészta elkészítése:

1. Rakjuk egy tálba a puha vajat, a lisztet, a porcukrot, a vaníliás cukrot és gyúrjunk belőle egy közepes állagú cipót.

2. Rakjuk át egy 22 cm-es pite vagy tortaformába és béleljük ki vele. Kezünkkel alaposan nyomkodjuk szét a formában és ügyeljünk arra, hogy a szélekre is jusson a tésztából.

3. Egy sütőpapírt simítsunk a tésztával bélelt piteforma tetejére. Nyomjuk bele a forma mélyedésébe és töltsük meg bármilyen hüvelyes növénnyel (bab, sárgaborsó). Én sárgaborsót használtam, elsimítottam a tetején és így tettem a sütőbe 20 percre 180 fokon légkeveréses funkción.

4. Amikor eltelt a 20 perc, vegyük ki a pitetésztát és óvatosan távolítsuk el a súlynak használt babot vagy borsót. Ezek után még 5 percet süssük a forró sütőben.

A krém elkészítése:

1. Melegítsük forróra a tejszínt egy lábosban, majd lehúzva a lángról tördeljük bele az étcsokoládét.

2. Reszeljük bele a narancs héját és hagyjuk állni 2 percet, ezután keverjük alaposan össze egy habverővel. Szép fényes és sűrű masszát fogunk kapni, amit szobahőmérsékleten hagyjunk langyosra hűlni.
 

narancs  csokoládé csokoládé eper torta sütemény édesség desszert süti étcsokoládé

3. A langyosra hűtött tésztát hagyjuk a formában és töltsük meg a felkevert a csokoládékrémmel. A tetejét simítsuk el és szeleteljük rá a megmosott epret ízlés szerinti formában.

Jó étvágyat kívánok :)

Érdekesség a csokoládéról:

A csokoládé egy kakaóbabból készített édesség. Elterjedten vékony lapokban, bonbonként vagy italként lehet fogyasztani. A csokoládé nahuatl indián nevéhez, a xocolātlhoz (ejtsd: sokolátl) hasonló hangzású névként került a világ legtöbb nyelvébe, a magyarba is.

Amerikában az aztékok már jóval az európai hódítók előtt is itták a csokoládét. 1519-ben, amikor a spanyolok a mai Mexikó területére érkeztek, Montezuma xocolātl-lal kínálta Cortést. A maják birodalmában is ismert és fontos volt: a kakaóbabot más dél-amerikai kultúrákhoz hasonlóan fizetőeszközként (is) használták. Maga a kakaó neve is utal a kereskedelemre; a „cacau” eredetileg egy ige, jelentése: venni, cserélni, vásárolni. A kakaóbab a szertartásokhoz is esszenciális volt. Megpörkölték, ledarálták, vízzel habosra rázták (nagy zsírtartalma miatt nehezen oldódott), majd megitták a keserű italt, melynek eredeti neve xocolātl. Amikor a majákat legyőzték az aztékok, a hadisarcot kakaóbabban kellett kifizetniük. Az aztékok már ízesítették a keserű italt fahéjjal, ánizzsal, vaníliával, kukoricaliszttel, és a legfontosabb, hogy elkészítése során erjesztették is. Ennek köszönhetően sokkal lágyabb állagot és kevésbé keserű ízt értek el.

narancs  csokoládé csokoládé eper torta sütemény édesség desszert süti étcsokoládé

0 Tovább

Roberto konyhája

blogavatar

Gyertek velem egy kalandos utazásra a könnyed ízek világába, ahol a mesteri fortélyok és különleges finomságok nem elérhetetlenek többé. Fedezzük fel együtt a gasztro világ színe javát! :)

Utolsó kommentek