Most beszéljen kicsit magáért a recept és a képek, mert néha azért nálam is elfogynak a szavak! Annyit mondhatok, elmondhatatlanul csodás ünnep számomra a húsvét. Mint minden más ünnepet, ezt is meghatározza a finom ételek sora. Amit a hosszú böjt után megengedhetünk magunknak és a rokonsággal, gyereksereggel, ismerősökkel és látogatókkal osztunk meg. Hit, emlékezés és szeretet övezte ünnepünk éke lehet majd ez az ínycsiklandó dagadó.

Hozzávalók:

•    1 kg tölteni való sertés dagadó
•    30 dkg tisztított csirkemáj
•    5 dkg bacon szalonna kockázva
•    1 nagy fej vöröshagyma apróra vágva
•    3 gerezd fokhagyma szeletelve
•    1 csokor petrezselyem durvára vágva
•    1 ek zsemlemorzsa    
•    só és bors
•    3 kanál ketchup
•    1 ek barna vagy fehér cukor
•    3 ek olívaolaj
•    1 tk szárított bazsalikom
 
A töltelék elkészítésével kezdjük, hogy mire a dagadóba töltjük, már ki legyen hűlve.

Elkészítés:

 Pirítsuk meg serpenyőben a bacon szalonnát, adjuk hozzá a hagymát és fokhagymát.  A csirkemájakat felezzük meg és rakjuk a baconos hagymára. Pirítsuk 4-5 percig és szórjuk meg a durvára vágott petrezselyemmel és ízesítjük borssal, majd keverjük össze alaposan. Húzzuk le a tűzről és sózzuk meg, majd szórjuk rá a zsemlemorzsát, keverjük össze és hagyjuk hűlni.

A dagadó elkészítése:

A dagadót helyezzük a vágódeszkára. Egy hosszú pengéjű késsel a dagadó vastagabb felének a közepébe szúrva a kést a dagadó vékonyabb farok végéig szúrjuk. Ügyelve arra, hogy ne lyukasszuk ki. Ekkor a kés pengéjével mind két oldal felé lassan és óvatosan megnyitjuk. Kezünket bedugva ellenőrizzük a szúrt lyukat, ha szükséges és lehetséges, alakítsunk rajta. A kihűlt tölteléket alaposan átkeverjük és kis adagonként a dagadóba töltjük. Hústűvel zárjuk be a dagadó nyílását, illetve nyugodtan össze is varrhatjuk. Helyezzük magas falú tepsibe.  Egy tálkában habverővel keverjük össze a ketchup-ot, a barnacukrot, az olajat és a szárított bazsalikomot. Ezzel a gyors páccal kenjük be alaposan a dagadót és öntsünk a tepsibe 2 dl vizet.

Alufóliával fedjük le és 200 fokra előmelegített sütőben 1 órán át süssük. A sütés elteltével vegyük le a fóliát és 180 fokon még 35 percet sütjük. Tálaláskor húzzuk ki a hústűt és szeljünk ujjnyi vastag szeleteket.

Tipp : A tepsibe helyezett hús köré rakhatunk apró újburgonyát kis sóval, borssal fűszerezve és reszelt füstölt parenyica sajttal megszórva.